A park fatörzsében odút bérlő
mókus megrázta hegyes kis füleit és ma is rám köszönt, ahogy minden nap.
- Hát itt vagy! Mondd, tudod már, mit adsz neki?
- Szia. Semmit nem adok.
- Semmit?! Talán elfelejtetted? Ma van a születésnapja!
- Nem felejtettem, csak ez bonyolult. Félek bármit adnék, félre értené.
- Adj neki mogyorót! A mogyoró egyszerű dolog, még soha senki nem értette félre!
- Az emberek mások, mint te. Ők nem szoktak mogyorót adni egymásnak.
- Akkor mit szoktak? Diót?
- Nem, diót sem.
- Talán almát? Mert a mókusok azt is szoktak. Persze csak kicsi almát, amit még elbírnak.
- Nem. Az emberek másféle dolgokkal szokták megajándékozni egymást. Amúgy miért fészkelődsz egyfolytában?
- Bosszantó, bosszantó... Ez az odú roppant biztonságos és módfelett kényelmes is lenne, de a fa folyton újabb és újabb szúrós ágakat akar növeszteni benne. Ha nem rágom le még frissen, így járok. Szúrnak, én meg fészkelődhetek.
- De hát miért nem kéred meg a fát, hogy csak kifelé növesszen új ágakat?
- Viccelsz? Egy fát? A fák nem értenek semmit, nem tudnak beszélni!
- Az emberek szerint te sem.
- Aham… Szóval? Milyen másféle dolgokkal szokták megajándékozni egymást ilyenkor az emberek?
- Sok mindennel.
- Például? Te mit vinnél neki, ha bármit vihetnél?
- Ha bármit?... Talán egy kertet. Hogy mikor szomorú, abban sétálva azonnal elfelejthesse a bánatát.
- Hahó, ébresztő, a kertek nagyok!
- Ez elférne a tenyerében.
- Akkor hogyan tudna abban sétálni?! Nem értem.
- Hogyan is értenéd? Hisz még a fákat sem érted.
- De értem! Csak… mindegy. Tegyük fel, kertet adnál neki. Ennyi? Vagy mást is adnál?
- Vízesést. Frisset, langyosat, ami minden sebet lemosna róla mikor alá áll.
- És gondolom ezt is zsebre lehetne tenni, mint a kertet…
- Persze.
- Értem ám, teljesen értem... És még? Mi mást?
- Csintalan szeleket egy csokorban. Aki kócos, szereti, ha a hajával babrál a szél. És ő az.
- Ezt is... zsebből? Igen? Persze... Hmm... Ez jó sok ajándék. Szerinted melyiknek örülne a legjobban?
- Nem tudom.
- Nem tudod... Kérsz mogyorót? Nem? Rendben. Szóval tegyük fel, neked kéne választanod. Te szíved szerint melyiket vinnéd neki?
- Őszintén?... Én azt hiszem, úgy mennék, ahogy most vagyok. Üres kézzel.
- Ezt most végképp nem értem. Miért?
- Mert nyitott tenyérrel szorosabban tudnám átölelni, magamhoz húzni, miközben azt mondom: „Boldog születésnapot!”
- És ő ettől boldogabb lenne, mint a kerttől, a vízeséstől, vagy a csintalan szelektől?
- Azt nem tudom. De én akkor és ott nagyon-nagyon boldog lennék…
- Pfuj. Randa egy önző ember vagy te!
Igaza elől szégyentől égő arccal futok azóta is... napsütésig, esőig... a szivárványig.